Utazás motorkerékpárral a Föld körül – Interjú Pribli Sándor Zoltánnal

Major János és Pribil Sándor Zoltán. június 1-jén útnak indult és 100 nap alatt - Magyarország, Ukrajna, Oroszország, Kazahsztán, Mongólia, Japán, USA, Hollandia, Belgium, Németország, Ausztria útvonalon - több mint 22 ezer kilométert teljesít két keréken.  A Föld körüli motorozás útvonala, eseményei, hírei, aktuális helyzete saját weboldalon, közösségi, és más média felületen folyamatosan elérhető és nyomon követhető lesz.  Ez az akció karitatív célokat is szolgál, a dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítványt támogatja.

Az indulás előtt Pribil Sándor Zoltánnal beszélgettünk.

Zana Anita: Több magyar is próbálkozott hasonló Föld körüli utazással. Erről, mit érdemes tudni?

Pribil Sándor Zoltán: Igen, 1927-ben vágott neki a világnak Sulkowsky Zoltán és Bartha Gyula, s egy oldalkocsis motorkerékpáron utazta körbe a Földet. Kilenc évet töltöttek nyeregben, 5 földrész 68 országában jártak, s mire 1936-ban egy életre való tapasztalattal hazatértek, már közel 170 ezer kilométert hagytak a hátuk mögött. Azóta nem volt magyar motoros, aki példájukat követte volna.

ZA: Ön hogyan kezdett motorozni?

PSZ: 17 éves korom óta motorozom. A „nyeregben” töltött hosszú évek alatt rengeteg élményben volt részem. Motoron bejártam Európát, a Balkánt. Bérelt motoron voltam az USA-ban a híres 66-os úton, végig motoroztam a Grand Canyon-on. Régi álmom volt, hogy egyszer követve a híres elődöket körbe tudjam motorozni a Földet. Egy éve erre készülök, számtalan hosszabb, rövidebb túrán keresztül. Felkészültem...

ZA: Mit szeret a motorozásban?

PSZ: George Herbert Leigh Mallory 1921-ben az első brit Mount Everest-expedíció tagja volt. Amikor feltették neki a kérdést, hogy miért akarja megmászni a csúcsot, azt a legendás választ adta: "mert ott van". Mikor elkezdtem tervezni és feltették nekem a kérdést, miért akarom körbe motorozni a Földet, bennem, abban a pillanatban két mondat ragyogott fel: „A világ csodálatos, de a hazánk az otthonunk!” „Az élet ott van a pillanatban”.

E két mondat innentől kezdve meghatározta az út lelki erejét, célját. A magyar nép szabadság utáni évezredes vágyát és összetartozását visszük el, annak üzenetével, hogy Magyarország ma egy szabad ország és szabad országként saját maga kíván dönteni sorsáról, tisztelve más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszik a világ minden nemzetével, büszkén hirdetve a világ bármely pontján élő magyaroknak: a világ csodálatos, de a hazánk az otthonunk. Ez mellett az élet, amely megéli a pillanatot, rácsodálkozik a világra, nem csak a saját jogát ismeri el, hanem hirdeti és elviszi a világ minden pontjára a legvédtelenebbek jogát is, mert az Élet, a mindennapi csodák megélése. Az élet, amely megéli, a pillanatot ott ragyog a fogyatékkal élő, sérült ember szemében éppen úgy ahogy a beteg, elhagyott vagy megkínzott védtelen állat tekintetében is. Ezért a másik két nemes cél és e két általunk nagyra becsült szervezet, mely ezeket teljes mértékben megtestesíti- a sérült, fogyatékkal élő gyermekek, felnőttek támogatása és a védtelen állatok védelme és a róluk való gondoskodás.

ZA: Ennek a Föld körüli motorozásnak karitatív céljai is vannak. Mik ezek pontosan?

PSZ: A Föld motorral megkerülése nemes célokat is szolgál. A dunaújvárosi Jószolgálati Otthon Közalapítvány kiemelkedő tevékenysége hosszú évek óta példaértékű. A világ körüli út szervezésekor összegyűjtött anyagi támogatás egy meghatározott részét – amit az adományozók felé is egyértelművé tesznek – számukra ajánlják fel szerény hozzájárulásként és a nagyra becsülés jeleként áldozatos munkájukért.

ZA: Úgy tudom Öntől sem áll távol a segítségnyújtás. Meséljen erről egy kicsit!

PSZ: Fiatal felnőttként a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság, Speciális Mentési Parancsnokságán dolgoztam, több mint 12 évig. Olykor nehéz és küzdelmes feladat volt menteni az embert, menteni mind azt, ami menthető.

Ezt követően családi okok miatt Dunaújvárosba költöztem, ahol bár teljesen más területen és teljesen új szemszögből, de folytattam az emberek „mentését”. 2004-től egy alapítvány munkatársaként (ma vezetőjeként) kezdtem foglalkozni a hajléktalan emberekkel. Mélyen megérintett a kilátástalan életekkel való találkozás, „Reményt a reménytelenségbe” ezt tűztem ki célul, ez motivált. Az utcai tea és élelmiszerosztástól indulva, a hosszú évek alatt sikerült a nehéz, kilátástalan élethelyzetbe került embereknek nyújtott ellátásokat folyamatosan fejleszteni, bővíteni. Ma az alapítvány a működési területén minden ellátási formában segítséget tud nyújtani a hajléktalanná vált, vagy annak peremére került emberek részére. Nem csak ételt, ruhát, biztonságot, fedelet, otthont adunk, hanem segítjük és támogatjuk őket a „visszatérésben” Ma már elmondhatom, van remény a reménytelenségben...

Szerző (forrás): Zana Anita
2018. June 18. 07:59

Partnereink

Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.