Szijjártó Péter vasárnap nem csak fut, de lő is! (Videóval)

szijjarto-vagott.jpg

Közeledik a vasárnapi 32. Wizz Air Budapest Félmaraton, az ország legnépszerűbb félmaratoni versenye, mely egyben az őszi futóidény nyitánya is. A Városligetből 9 órakor rajtoló mezőnybe eddig már több mint tízezer egyéni nevező jelentkezett, de a párban illetve trióban futók száma is egyre kerekedik, közelit a 4000-hez.

A külföldiek is igen kedvelik a budapesti félmaratont, 70 országból közel 2500-an neveztek, ami az egy-egy futó kísérőinek számát is figyelembe véve 16000 vendégéjszakát jelent a hazai turizmus számára.

Számos ismert arc is ott robog majd a mezőnyben: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Dombi Tibor és Lisztes Krisztián volt válogatott labdarúgók, Dr. Zacher Gábor toxikológus, Tótka Sándor világ- és Európa-bajnok kajakozó, Váczi Eszter jazz énekesnő. A futásért rajongó Szijjártó Péter még arra is vállalkozott, hogy mint az esemény egyik védnöke, előbb ellövi a rajtot, majd ő is beáll a tömegbe és nekivág a maga több mint 21000 méterének.

"Nem először van módom részt venni a Wizz Air Budapest Félmaratonon, az elmúlt két évben is eljutottam az eseményre. Magam is azok közé tartozom, akik szívesen töltik a szabadidejüket futással, de a munkám miatt erre sajnos egyre kevesebb időt tudok szakítani. A futópályák helyett javarészt a reptéri kifutópályákkal találkozom. Annak ellenére, hogy időm jó részét vagy a levegőben vagy külföldön töltöm, esténként vagy kora reggelenként igyekszem, legalább néhány kört futni mielőtt folytatódna a munka. Sokszor csak a futópad marad, bár az nem olyan, mint kint a szabad levegőn. Az alkalommal, hogy a gyönyörű budapesti helyszíneken róhatjuk a kilométereket, mindenképpen élni szerettem volna" – mondta Szijjártó Péter.

A verseny hazai népszerűségére mi sem jellemzőbb, mint az a tény, hogy az ország 900 településéről futottak be az eddigi nevezések.

A legidősebb egyéni férfi induló a svéd Ingvar Nykvist (1931) a maga 86 évével. A legidősebb egyéni női induló: Dr. Czenner Zsuzsa (1943), 74 éves. Összesen négy 80 év feletti futó neve szerepel a rajtlistán.

A rövidebb távot kedvelőknek 12.30-kor indítják a közel 3 km-es Ligetkört.

Valamennyi induló pontos helyzetéről folyamatosan információ szerezhető a futás alatt.

A szeptember 10-i forgalmi változásokról itt tájékozódhat.

 

Kép és szöveg forrása: BSI

Szerző (forrás): ZA
2017. September 6. 15:50

Partnereink

Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.