Portugál kalandok - Viktor blogja

3-5.jpg

Portugáliában a nyaralásom fő eseménye a Vila Real-i WTCR nagydíj meglátogatása volt, ezért beáldoztam az idei FORMA 1-es futamot a Hungaroringen. Előtte egy hónappal már felvettem a kapcsolatot a szervezőkkel, mert még nem voltam, és nem láttam élőben utcai versenyt. Szinte azonnal válaszoltak és még a belépőmet is intézték. Nem volt egyszerű és zökkenőmentes, mert pont az indulási napon érettségiztem volna, de engedélyezték, hogy első nap már letudjam, így az eredményhirdetéskor már úton voltunk a repülőtérre.

Pénteken már kimentem a pályára, és találkoztam is a Zengő csapat tagjaival, akik megismertek és kérdezték, hogy „Te mit keresel itt?” Mondtam, hogy a nyaralásom egyik állomása a hétvégén a szurkolás nektek, a következő négy nap pedig Porto lesz. Ez volt az álmom, hogy a magyar futamon kívül is lássak még élőben egy versenyt, és szurkolhassak nektek.

Szombati napon az időmérőn jó helyezést értek el a magyar pilóták. A futam előtt találkoztam Michelisz Norbival, Ő is nagyon meglepődött, hogy itt vagyok, és hogy kerültem ide. Ha, nincs az a sajnálatos nagy baleset, akár Norbi még futamgyőztes is lehetett volna. Rögtön a rajt után roncs derbivé változott a pálya. Iszonyú volt látni azt a sok összetört, kigyulladt autót. Norbi még visszatudott jönni és megtett egy kört. Gondoltam, hogy ez jól jöhet nekünk, mert így nem lesz új rajt, és az újra indításkor Norbi indul a poleból. A szerelők azonnal kicserélték az ajtót, meg gondolom mást is az autón, míg folyt a mentés a helyszínen. Megnyugodtam, hogy Norbi épségben van és simán meglesz a futam győzelem, csak utána még jött egy csavar a történetbe. Információm nem volt semmiről sem, a kivetítőn is csak állókép volt. A csoporttagokat kérdeztem, hogy mit mondanak az online felületen, mert azt láttam, hogy Norbi kezét jegelik. Tőlük tudtam meg, hogy megrándult a keze, de többet Ők sem tudtak. Azt sem, hogy sérült-e még valaki.

Aztán az autóját mégis letolták a pályáról. Teljesen kétségbeesve, újból Magyarországról kértem információt. Hála nem a keze tört el, hanem az autó bukó csöve, ezért nem engedték rajtolni. Sokáig tartott a mentés, mert az utcai pályán az összes korlátot ki kellett cserélni a baleset szakaszán. A Zengős autókat is helyrehozták, Ők el tudtak indulni és le is intették Nagy Norbit és Szabó Zsolt Dávidot is. A futamot Yvan Muller nyerte. A végén a Zengő boxban érdeklődtem, hogy mi várható holnapra. Bárcsak ne tettem volna. Elkeserítő információkat kaptam, pl.: a bukó csövek sorozat számosok, nem lehet csak úgy cserélni, hogy a törött helyébe hegesztenek egy másikat. A Zengős pilóták is eltörték az összes tartalék lengéscsillapítójukat. Innentől már tilos volt a rázókőre menniük, mert a jó szigetelő szalagos módszerrel ezt nem lehet felragasztani.

Vasárnap reggel örömhírre keltem fel, az infók arról szóltak, hogy Norbi el tud indulni. Később megtudtam, hogy 120 km-re a helyszíntől éjjel kicserélték a törött bukócsövet, átment a vizsgálaton és elfogadták. Már csak az volt a kérdés, hogy a keze bírja-e a futamokat. Az időmérőn injekcióval bírta, meg is szerezte a 2. helyet. Reménykedtem nagyon, hogy minden rendben lesz. Délben volt az autogram osztás a plázában, ami a pályához nagyon közel volt, és nem kellett a tűző napon várakozni, de amikor a szervezők elvitték Norbi asztalát és székét, akkor újra infarktus közeli állapotba kerültem. Tanakodtunk, hogy milyen kezes lehet, mert talán csak a sok aláírás nem tesz jót neki és ezért nem vállalta.

 

Visszamentünk a helyünkre és izgultunk, hogy ott lesz-e a rajtrácson. Megláttam és borzasztóan örültem, hogy mégis látom versenyezni. Így a nap első futamán 9. helyről rajtolt és az 5. helyen intették le, a jó Joker körös taktikájának köszönhetően. A Joker kör tudomásom szerint csak városi pályán van, de én még csak a Vila Real-i pályán láttam tavaly is, azért találták ki az utcai pályákra, hogy ne legyen vonatozás. Így meg lehet oldani, hogy a körforgalomban úgy van megépítve a pálya, hogy a rövidebb részén mennek, és minden versenyzőnek a futamon teljesítenie kell egyszer a Jokert kört, ami a körforgalom másik része, amit úgy alakítanak ki, hogy lassabban tudják teljesíteni. Ez általában időveszteséggel jár 1-2 mp. Jó kis izgalom a nézőknek, mert nem mindegy, hogy ki mikor teljesíti a körét, mert ha beszorul valaki, akkor akár vissza is eshet 1 – 2 helyet. Az első futamot Mato Homola nyerte. Második futam előtt izgultam egy jó Joker körért, vagy egy jó rajtért, mert benne volt a pakliban, hogy akár futamgyőzelmet is ünnepelhetünk Portugáliában. A rajt elég jól sikerült, de éreztem, hogy nem kerek minden, és a legfontosabb a biztonság Norbi számára. A csapattársa Tarquini is megelőzte, így Norbi a 3. helyezett lett. A futamot Thed Björk nyerte. Büszke voltam, hogy egy magyar pilóta áll a dobogón. Sajnos a Zengős Szabó Zsolti autója egyszer csak nem jött a következő körben, így már nem tudott elindulni a nap második futamán. Nagy Norbinak sikerült végig mennie az első futamot, és feltudott állni a rajtrácsa a nap 2. futamára, de sajnos csak néhány kört tudott megtenni és Ő is kiesett. Valószínű, hogy közrejátszott az autók állapotában a szombati baleset.

A futamok végén még visszamentünk a paddockba és elköszöntünk a versenyzőktől úgy, hogy nemsokára találkozunk. Az Argentin futam helyett a Szlovák Ring került be a versenynaptárba, így ez jól jött nekem. El sem tudom mondani, hogy mekkora élményben volt részem, köszönöm mindenki segítségét, aki támogatott a bakancslistámon szereplő egyik kívánságomban.

A fotók (forrás) (Fotó: Zengő Motorsport/Nagy Gábor Tamás és Zólyomi Viktor) felvételei

Szerző (forrás): Zólyomi Viktor
2018. July 7. 10:22

Partnereink

Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.