Megalakult az Akadálysport Szövetség

img-3995.JPG

Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség (MSTSZ) égisze alatt, származtatott jogi személyként megalakult a Magyar Akadálysport Szövetség.

A modern akadálysport, más néven extrém akadályfutás sárban és hideg vízben, kúszó-mászó gyakorlatokból természetes és katonai jellegű akadályokon át, terhek cipeléséből, egyensúlyozásból, és más kőkemény erőpróbákból áll, melyeket főként terepen futva kell teljesíteni.

"Az akadálysport innovatív, komoly kitartást és fizikai felkészülést igénylő sportág, mely évről-évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend szerte a világban. 2017-ben a hazai rendezésű versenyeken megközelítőleg 15.000 fő vett részt. A legjobb hazai versenyzőknek köszönhetően Magyarországot az extrém akadályfutásban is a világ élvonalában tartják számon. Többek között ennek következményeként jelent meg az igény arra, hogy szövetség megalapításával fogják össze és koordinálják a sportági munkát" - kezdte Joó Attila, az MSTSZ főtitkára.

A sportággal aktívan foglalkozók megkeresték a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség vezetőit annak reményében, hogy az MSTSZ tapasztalataira építve, vele együttműködve egy hiteles és professzionális szakági szövetség jöhessen létre.

"Az egyeztetések sikerrel zárultak, így az MSTSZ közgyűlése 2017. december 17-én elfogadta a szövetség alapszabály-módosítását, melynek értelmében – származtatott jogi személyiségként, önálló gazdálkodással - létrejött a Magyar Akadálysport Szövetség. A szövetség azonnal megkezdi működését, hiszen 2018-ra már többfordulós magyar nemzeti bajnokságot ír ki" - mondta Joó Attila.

"Az első megkeresés májusban jött, azóta egyeztettünk folyamatosan Balog Péterrel, hogy milyen formában lehetséges az együttműködés. Végül úgy döntöttünk, hogy származtatott jogi személyként alakul meg a Magyar Akadálysport Szövetség a Magyar Túrasport és Terepfutó Szövetség égisze alatt" - emelte ki a főtitkár.

Számukra ez a kezdeti működést megkönnyíti, hiszen jogilag sokkal egyszerűbb procedúra egy ilyen szervezet létrehozása. Igyekszünk átadni tapasztalatainkat számukra és közösen szervezni eseményeket, képzéseket, de természetesen amennyire lehet az Akadálysport Szövetség működése önálló lesz. Az alapszabály módosítás elfogadásával és annak bíróságra történő benyújtásával a Magyar Akadálysport Szövetség létrejött, megkezdik a munkát, az alakuló közgyűlésük pedig február elején várható - zárta szavait Joó Attila.

A fotón Szabó László, az MSTSZ elnöke (jobbra) és Balog Péter, az akadályfutó sportág képviselője, az MSTSZ újdonsült alelnöke (balra) látható.

Szerző (forrás): Zana Anita
2017. December 19. 16:29

Partnereink

Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.