Korimpai Játékok sikerrel - Interjú Pavuk Patríciával

11174502-10205027843552881-1957184109390057383-o.jpg

Amíg a nagyok az olimpián versenyeznek, addig a kicsik a Korimpián bontogatták szárnyaikat. A Pavuk Műkorcsolya Iskola és Sportegyesület által szervezett I. Korimpiai Játékokon.

A 4-9 év közötti gyermekek sikeresen teljesítették a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) Sport XXI. programján belül működő Alap Korcsolyaoktató Program gyakorlatait.

A verseny után a Korompiai Játékok megálmodójával és kitalálójával, Pavuk Patríciával beszélgettünk, íme.

Zana Anita: Honnan jött a I. Korimpiai Játékok ötlete?

Pavuk Patrícia: Olyan versenyt, játékokat, csapatösszetartó eseményt szerettem volna rendezni, amely lehetőséget biztosít a korcsolyázás népszerűsítésére. Ahol a gyerekek már egész pici korban megtapasztalhatják, milyen versenyezni, milyen kiállni a jégre sok néző elé és a bíróknak megmutatni az előírt feladatokat. Odafigyeltünk rá és úgy szerveztük meg az eseményt, hogy mindenki pozitív élményekkel gyarapodjon. Nem rangsoroltuk a gyerekeket, mindenkit egyenlően oklevéllel és éremmel jutalmaztunk.

ZA: Kiknek szólt, és hányan vettek részt a seregszemlén?

PP: A verseny résztvevői azok a 4-9 év közötti gyerekek voltak, akik még nem vettek részt műkorcsolya, jégtánc, szinkron- vagy gyorskorcsolyaversenyen, valamint jégkorong tornán. A MOKSZ minden tagszervezetének elküldtem a meghívót, sokan érkeztek vidéki városokból is. Közel száz gyermek mutatta be az előírt feladatokon keresztül korcsolyázótudását.

ZA: Mit jelent a Pavuk Műkorcsolya Iskola és Sportegyesületnek, egy ilyen esemény a megrendezése?

PP: Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen sokan kedvet kaptak és részt vettek a versenyen, figyelembe véve, hogy ez egy teljesen új kezdeményezés volt részemről, Magyarországon még senki nem rendezett ilyen jellegű eseményt korcsolyázó gyerekeknek. Szakmailag nagyon fontosnak tartottam az eseményt, mert azon felül, hogy népszerűsítjük a korcsolyázást, már nagyon fiatal korban segíti a gyerekeket annak az eldöntésében, hogy szeretnének-e versenyezni vagy nem a jövőben.

ZA: Mikor lesz a következő Korimpiai Játékok?

PP: Mivel csak pozitív visszajelzés érkezett, nagyon szerették a gyerekek, felnőttek egyaránt az I. Korimpiai Játékokat, ezért jövőre és remélhetőleg azt követően is szeretném minden év februárjában megrendezni.

ZA: A Pavuk Műkorcsolya Iskolának milyen tervei vannak a jövőben?

PP: A korcsolyasport népszerűsítése, egy minél szélesebb gyerekbázis megteremtése elengedhetetlen. Ha sokan megszeretik a korcsolyázást, nagy mértékben kibővíti a felnövekvő gyerekek szociális intelligenciáját, egészségesebben fognak élni, több időt töltenek jó levegőn, társaságban és végül, de nem utolsó sorban több gyerek fogja választani a versenyszerű korcsolyázást, ami egy jó alapot képezhet a jövőbeni sportsikerekhez. Célom, hogy a Korimpiai Játékokon induló gyerekek egy napon a Téli Olimpiai Játékok résztvevői legyenek.

Szerző (forrás): Zana Anita
2018. February 28. 23:59

Partnereink

Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.