Kezdjetek el élni! - Interjú a Trappancs Egyesület elnökével

2017-10-30-125816-1.jpg

18 arany-, 23 ezüst- és 35 bronzérmet szereztek és ezzel az országok összesített versenyében a kilencedik helyen zártak a magyar válogatott szervátültetett sportolói a spanyolországi Málagában, a szervátültetettek huszonegyedik világjátékán. A több, mint ötven fős magyar csapatnak hat junior korú sportoló is tagja lehetett.

A junior csapat vezetőjeként Feszt Tímea is részt vett a transzplantált sportolók legnagyobb világversenyén a nyáron, aki nem mellesleg a Trappancs Egyesület elnöke is. Következzen most egy interjú a dinamikus vezetővel, aki mindent megtesz a sportolóiért.

Zana Anita: Te feleltél a junior csapatért a Szervátültetettek Világjátékán. Milyen feladataid voltak?

Feszt Tímea: Élve hazahozni őket! (nevet). Komolyra fordítva: a Magyar Szervátültetett Válogatottba ebben az évben hat kiskorú szervátültetett gyermek került be: három úszó és három atléta. Ketten veseátültetést követően kezdtek el atletizálni, egyikük tüdőátültetett atléta, két májtranszplantált úszó és egy kombinált vese + májátültetett úszó volt a csapatom. A legkisebb 11 éves, a legnagyobb 17 éves, van közöttük, aki cukorbeteg, van, aki lisztérzékeny és van, aki enyhén értelmi sérült.

A feladat tehát összetett volt, de sikerült teljesíteni. A mindennapos reggeli és esti gyógyszerszedéshez hozzá vannak mindannyian szokva, így – általában – elég volt egyszer jelezni, hogy „itt az idő”, de van közöttük, akinek ez annyira a mindennapok része, hogy saját magától is eszébe jut (cserébe akárhol voltunk és akármit csináltunk, elaludt este 9-kor).

A Malagában töltött 10 nap alatt néhány kisebb-nagyobb súrlódáson kívül nem volt komolyabb vitánk, ehhez persze szükséges, hogy egyértelmű és világos szabályok lépnek minden külföldi versenynél életbe: Ők is tudják, hogy ez nem ellenük, hanem értük van és igyekeznek betartani, de persze gyerekek, így ennek megfelelően vannak néha nem annyira jó ötleteik, de úgy gondolom, hogy ez a dolguk. Nekem meg az, hogy vigyázzak rájuk.

Ne engedjem a cukorbeteget tortát enni, ne hagyjam, hogy a véletlenül földre esett gyógyszereket bevegyék, megakadályozzam, hogy sétálni induljanak hirtelen ötlettől vezérelve önállóan, stb.

Az öt kislány között természetesen óráról órára változtak az „erőviszonyok”, néha nehéz volt követni, hogy ki kinek a „legjobb barátnője”, de amikor versenyeztek, szívmelengető volt látni, ahogy egymásnak szurkolnak, segítenek, biztatják és erősítik egymást, örülnek egymás eredményeinek. Hozzájuk kötődik az a történet, hogy amikor az atlétikapályán a verseny végéhez közeledtünk, és már csak az egyik – akkor már kicsit sírdogáló - atléta kislánynak nem sikerült érmet szereznie, akkor a csapattársai a 4x400 méteres váltófutásra készülődve azt mondták, hogy „fussunk mint az állat, hogy a Vivinek is legyen érme!” Lett!

Alapvetően fantasztikus gyerekekről beszélünk, mindannyian megküzdöttek azért, ahol jelenleg tartanak, a kitartásuk, optimizmusuk és lelkesedésük abszolút példaértékű és hihetetlenül jó érzés mellettük állni és büszkének lenni rájuk (is).

ZA: Hogyan került a transzplantált gyerekek közelébe?

FT: Transzplantációs koordinátorként dolgoztam a budapesti Transzplantációs Klinikán 12 évet, emellett 2000-2001-ben elkezdtem bejárni az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Veseosztályára, így a szervátültetett gyerekek mellett megismerkedtem – akkor még – vesére váró gyerekekkel, akik azóta már szervátültetett fiatal felnőttek és nagyon jó látni, felnőni őket, bónuszként többekkel már akkor barátokká váltunk és ez azóta is így maradt.

Éreztem, hogy ez az én igazi utam és hogy komolyabban is szeretnék ezzel foglalkozni, ezért elvégeztem egy PR menedzser képzést, majd a Miskolci Egyetem Bölcsészkarának szociológia szakát, ahol az ötödik év végén a „Szervátültetett gyermekek pszcihoszociális rehabilitációja” címmel adtam be és védtem meg a szakdolgozatomat, ez egy jelentős mérföldkő volt ezen az úton.

Emellett 2004-ben Szalamanov Zsuzsával (Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért) létrehoztuk a szervátültetett gyermekek táborát, amelynek a szervezésében és lebonyolításában 10 évig aktívan részt vettem, de közben a saját útkeresésem is tovább folytatódott, mely végül – jelenleg – számomra a „már nem gyerek, de még nem is felnőtt” korosztályt jelenti.

ZA: Elérkeztünk a fiatal szervátültetettekkel foglalkozó Trappancs Egyesülethez, bemutatnád?

FT: Idén 10 éves a Trappancs Egyesület. Folyamatosan alakultunk, változtunk az elmúlt évtizedben. Két fő tevékenységünk a sport és a rehabilitáció, a sportolóink közé már egészen kis kortól lehet csatlakozni, a rehabilitációs programokon viszont 16 (de inkább 18 év) az alsó korhatár.

A sport leginkább logisztikai és finanszírozási feladat, hiszen a szervátültetettek versenyrendszerét és budapesti edzéseit a Magyar Szervátültetettek Szövetsége szervezi, a Trappancs Egyesület a vidéki edzések havidíjaiban, az utazási költségekben és sportfelszerelésekben nyújt támogatást a Trappancs sportolóknak.

Jelenleg 30 feletti az aktívan sportoló szervátültetett gyerekek és fiatalok száma és ez a szám folyamatosan növekszik, ami annak is köszönhető, hogy a rehabilitációs jellegű közös programjainkon részt vesznek a már sikeres sportolóink is, akik rendkívül meggyőzően motiválják az új tagokat és „húzzák magukkal”, akár úgy, hogy az első edzésre közösen mennek – hiszen csak elkezdeni nehéz!

Hiszem, hogy a csapat ereje az összetartozásban rejlik: nemcsak sporttársak, ellenfelek, hanem barátok is, a nagyobbak segítik a kisebbeket, a kisebbek példaképként tekintenek a nagyobbakra és ez a kép így együtt mindannyiunk szívére mosolyt varázsol.

ZA: A rehabilitációs programokról mesélnél egy kicsit?

FT: A rehabilitációs jellegű közös programokon a beszélgetéseké és a közös játékoké a főszerep. A sikeres szervátültetés után még rengeteg feladat vár ezekre a fiatalokra: feldolgozni a betegséget, megbarátkozni a megváltozott jövőképpel, a rájuk váró kisebb-nagyobb akadályokkal, ráadásul mindig vannak közöttük, akik még szervátültetésre várnak.

Hiszem, hogy ezeken a programokon egymásnak tudják a legtöbbet adni, hiszen hasonló utat járnak be, ugyanazokkal a korlátokkal szembesülnek és nagyon hasonló magasságokat és mélységeket élnek meg. Sok esetben együtt kezdik el a korlátokat ledönteni és egyre jobban jutnak egyre közelebb a teljes élethez.

Elindult az „Útkereső” csoportos beszélgetős programunk, melynek a Transzplantációs és Sebészeti Klinika ad otthont kéthetente esténként, ahol megfelelő technikai háttér is a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy változatos témákról beszéljünk a szervátültetés előtti és utáni élettel kapcsolatban, a szabályokról, következményekről, valamint a csoport igényeihez igazodva szinte bármiről.

Jelenleg kb. 80 szervátültetett fiatal van a csapatban, közülük van, aki csak online vesz részt a csapat életében és van, aki minden programon ott van. A programokon a létszám változó, a korosztály kicsit eltolódott, jelenleg 16-28 évesek, van közöttünk, aki lassan, de biztosan kiöregedne a Trappancs csapatából, viszont annyira szeret közénk tartozni, hogy maradna. Erre az lett a megoldás, hogy továbbra is tagok (és adott esetben Trappancs sportolók), de a segítői oldalon igyekeznek minél többet tenni a csapatért.

ZA: Nagyon színes a paletta, sokrétű tevékenységet végeztek. Nehéz ez neked vezetőként?

FT: NEM!!! Én „csak” szeretem őket. És így minden sokkal könnyebb – remélem, hogy mindannyiunknak.

Rengetegen segítenek nekünk a mindennapokban – sokféle módon. A transzplantációval foglalkozó szakemberek szakmai segítsége, a többi civil szervezet együttműködése, valamint támogatóink anyagi- és tárgyi segítsége nélkül nem létezhetnénk: elmondhatatlanul hálásak vagyunk mindenkinek, aki mellettünk áll.

A Trappancs működésének (szó szerint) szerves részei a szervátültetett és szervátültetésre váró fiatalok, akik egyre inkább bevonhatóak a közös munkába és egyre többet tesznek hozzá a mindennapok történeteihez.

ZA: Mivel foglalkozol ezen kívül?

FT: 2009 óta a Magyar Szerválültetettek Szövetségének elnökségi tagja vagyok, ezenkívül egy ideje a SZERVUSZ újság-, valamint a Szövetség Facebook - oldalának egyik szerkesztőjeként is igyekszem erősíteni az MSZSZ csapatát. Az évek során összecsiszolódtunk és hatékonyan tudunk együtt dolgozni a mindennapokban, nem mindig értünk egyet és remek, de építő jellegű vitáink vannak, és hiszem, hogy ez viszi előre a világot.

Idén októberben elindult az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikán a „Trambulancia” (Transzplantációs Ambulancia), melynek én lettem a koordinátora. Azt gondolom, hogy ennél testreszabottabb feladat talán nem is létezik számomra.

ZA: Vannak-e még megvalósítatlan álmaid?

FT: Megvalósítatlan álmaim mindig vannak, újak és még újabbak, megvalósításra váróak és olyanok, amik végül átalakulnak valami mássá.

A jövőben szeretnénk ha újra sikerülne – a megváltozott korcsoport igényeihez igazodva – ismét létrehoznunk egy közös nyaralást, amiben a fiatalok már aktív szerepet vállalnának.

2018-ra az ELTE ÁJK-n a „Társadalmi szerepvállalás” fakultációban vállaltunk szerepet, ez is új kihívás számunkra és szeretnénk - a szervátültetett fiatalokkal közösen – valami jót és maradandót csinálni.

Természetesen a 2018-as álmokból nem maradhat ki a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa - bajnoksága, ahol versenyzőink ismét a dobogót célozták meg és én szeretném velük újra és újra átélni azokat a varázslatos pillanatokat, amelyekre nem is nagyon találok szavakat.

Úgy gondolom, hogy szerencsés ember vagyok, mert minden téren megtaláltam a saját utamat, fantasztikus gyerekekkel, hihetetlenül erős és kitartó fiatalokkal és nálam sokkal bölcsebb felnőttekkel, akikkel az álmainkat közösen valósítjuk meg: a sikeres szervátültetés előtt és után is.

A jelszó évek óta ugyanaz: „Kezdjetek el élni!”

További információ a Trappancs Egyesületről az alábbi oldalakon olvasható:

trappancs.hu 

Trappancs Egyesület Facebook oldala

Szerző (forrás): Zana Anita
2017. November 7. 13:29

Partnereink

Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.