Jótékonyság és futás

18556364-2326942460865066-1610463608961575129-n.jpg

Május 13-án kilencedik alkalommal rendezte meg Gyulán az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület a "Fuss, a sérült gyermekekért" rendezvényét, melynek célja, hogy a bevételből gyógyászati segédeszközöket vásároljanak a rászorulóknak és sérült fiatalok sportolását segítsék elő.

Erre a versenyre idén a Pető Intézetben tanuló gyerekek is meghívást kaptak, akik családjaikkal tölthettek el egy izgalmas hétvégét a fürdővárosban.

A szombaton 11 órakor kezdődött futáson a családok 7 ill. 21 km-es távot teljesítettek egyéniben és váltóban. Dobogós eredmény ért el a Pető Intézetből Zólyomi Kinga, de kerekesszékes iskolásaink is a mezőny élvonalában végeztek.

Botond szüleivel együtt teljesítette a versenyt. – Nagyon nagy élmény volt az egész családnak a gyulai hétvége. Köszönjük a lehetőséget Felföldi Sándornak az egyesület elnökének! – kezdte Kata, Botond jókedvű anyukája.

"Összefogás a Sérült Gyermeketekért Egyesülettel már évek óta kapcsoltban vagyunk Felföldi Sándor az egyesület elnöke már évek óta barátunk. Botinak már többször segített az egyesület. Nemrégiben a civil szervezet segítségével sikerült, hozzájutnia a tobiihoz, amely segítségével tud kommunikálni. Botond a számítástechnika segítségével mondott verset. Laptopjához olyan speciális kiegészítőt rögzítettek, amely a szemmozgását érzékeli. Az elolvasott szavakat, szimbólumokat az érzékelő egy másik egységhez továbbítva, géphang mondja ki a szavakat. Botond Zelk Zoltán Tavaszi dal című versét olvasta, a technika segítségével, nagy örömmel, vidáman mondta el az iskolában" - tette hozzá Boti anyukája.

"Emellett egy speciális biciklit is kapott kisfiunk az Összefogás a Sérült Gyermekekért Egyesülettől. Mindezekért csak köszönettel tartozunk" - mondta Kata.

"Magam is sportoltam korábban innen jött a futóverseny ötlete, amelyen idén ezerötszáz résztvevő volt. Nekem is van egy fogyatékossággal élő huszonegy éves lányom, ezért úgy gondolom természetes, hogy elkötelezett vagyok a fogyatékossággal élő emberek irányába" – mondta Felföldi Sándor az Összefogás a Sérült Gyermekekért Egyesület elnöke.

"A nyáron ismét megrendezzük táborunkat. A tábor méltó helyszínéül a Gellény Birtokot választottuk. A 4,5 hektáros területen kalandpark, mini kalandpark, mini golf, íjász- és paintball pálya is található. Szép szállásaik mellett halastó és rengeteg ligetes terület ad lehetőséget a közösségi programok lebonyolítására. Egyszerre hatvan gyermeket tudunk elszállásolni, és ugyanennyi bejárós gyermek érezheti jól magát naponta. Heti turnusokban 5 napon keresztül így 120 gyermek élvezhette programjainkat, vendégszeretetünket. A negyedik hét végén tehát 480 gyermek vett részt záró rendezvényünkön. A tábor természetesen térítésmentes idén július 3-tól 5 héten keresztül látunk szívesen közel 600 gyermeket a „III. Átjárás Táborban" - tette hozzá Felföldi Sándor.

Fotó: Konduktív Iskoláért Közhasznú Alapítvány

Szerző (forrás): Zana Anita
2017. May 26. 08:38

Partnereink

Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.