Gyerekkori álma vált valóra a sport által - Interjú Quittner Péter transzplantált sportolóval

quittnerpeti4.jpg

Peti 1993-ban született, 2009-ben derült ki aplasztikus anémiája, ami miatt abban az évben kétszer is csontvelő-transzplantáción esett át. Peti számára már kiskora óta az első és legfontosabb dolgok között szerepelt a sport, ötéves korától úszott, majd hétéves korától versenyszerűen vízilabdázott, betegségének kiderüléséig a korosztályos magyar válogatott tagja is volt. Gyerek- és kamaszkori álmai között szerepelt, hogy egyszer ő is a “nagyok” között szerepeljen egy világversenyen. Ez sajnos betegsége miatt nem valósulhatott meg, de 2013-ban rátalált az asztaliteniszre, aminek köszönhetően, mégha másmilyen formában is, de teljesült gyerekkori álma: 2014-ben részt vehetett a Szervátültetettek Európa Játékán Krakkóban, ahonnan két bronzéremmel térhetett haza.

Azóta is sikeres versenyző mind a hazai-, mind a nemzetközi versenyeken. Jövőbeli célja, hogy hazájának színeiben minél több jó eredményt érjen el. A legutóbb a Szervátültetettek Világjátékain, a nyáron két bronzérmet is szerzett, az egyiket röplabdázóként, a másikat pedig asztaliteniszezőként. Interjú Quittner Péterrel.

Zana Anita: Már gyerekkorodban nagyon fontos volt a sport, vízilabdásként még korosztályos válogatott is voltál. Hogyan kezdődött a sport szeretete az életedben? Miként emlékszel vissza gyerekkori sikereidre?

Quittner Péter: Igen, a betegségem kiderülése előtt valóban vízilabdáztam és tagja voltam a korosztályos, serdülő magyar válogatottnak is. A sport már amióta az eszemet tudom az életem szerves részét képezte. Két bátyám – az egyik öt, a másik hét évvel idősebb nálam – már nem sokkal születésem után elkezdett vízilabdázni, így nálam már fel sem merült a kérdés, hogy én mit fogok csinálni. Ötévesen már úsztam, hétévesen pedig már a labdát kergettem a vízben a hét majdnem mindegyik napján és a suli mellett a legtöbb időt az uszodában töltöttem. Így fel sem merülhetett bennem, hogy ne szeressem a sportot, ez nálam olyan természetes ösztönként alakult ki, mint például a testvéri szeretet. 

Még a suliban is a testnevelés óra volt a kedvencem, valamint a tanítás vége és az edzésem között is focival töltöttem az időt. Tehát a versenysport mellett a sport a szabadidőmben hobbiként is fontos szerepet töltött be. Persze a legtöbb gyerekkori élményem az uszodához és a vízilabdához kötődik. Ezekre mindig boldogan és kedves nosztalgiával emlékezek vissza. Persze ilyenkor van bennem némi keserűség is, hiszen akaratom ellenére – profi felnőtt játékos akartam lenni – egyik napról a másikra kellett befejeznem. Egy mozgalmas kora tavaszi nap után, ami reggel egy vérvétellel kezdődött, napközben egy válogatott edzéssel folytatódott, de este a vérvételi eredményeim kiderülése után már a Madarász utcai kórház hematológiáján fejeződött be.

 

ZA: Majd jött a csontvelő-transzplantációd. Az ezekkel járó nehézségeket hogyan vészelted át? Hogyan folyatódott az életed transzplantáltként?

QP: Abban az időben, amit a kórházban majd utána otthon töltöttem, elsősorban a sport – főként a vízilabda – és a barátaim hiányoztak, ezek hiányát viseltem a legnehezebben. Sajnos a csontvelő-transzplantáció és az azt követő – több mint egy éves – lábadozás során el voltam zárva a külvilágtól, a kórházban az állapotomtól függően csak a szüleim vagy legfeljebb a testvéreim látogathattak. Szerencsére pont abban az időben kezdtek széleskörűen elterjedni a közösségi oldalak, így legalább ezeken keresztül tudtam kommunikálni az ismerőseimmel, de azért rosszul esett, hogy kimaradtam a mindennapi dolgokból. Persze az osztálytársaim vártak vissza, ezért semmiképpen sem akartam évet halasztani, magántanulóként csináltam meg a 10. osztály második felét és a teljes 11. évfolyamot. Így másfél év után a régi osztályomba térhettem vissza és velük is érettségizhettem. Mindebben a tanáraim is fontos partnerek voltak, a matematika tanárom – matematika tagozatos voltam – a nyár folyamán még eljött hozzánk korrepetálni is. Ezeknek köszönhetően komolyabb problémák nélkül sikerült visszailleszkedni a mindennapi életbe. Azóta elvégeztem az egyetemet, közgazdász diplomát szereztem és több mint másfél éve ebben a szakmában dolgozom is. Abból a szempontból szerencsésnek mondhatom magam, hogy csontvelő-transzplantáltként – a többi szervátültetéstől eltérően – egy idő után lehetőség van a gyógyszerek elhagyására is, erre nálam fél éve, nyolc évvel az átültetés után került sor. Ez azért több idő az átlagnál, de mindenképpen örülök, hogy már ezen is túl vagyok.

ZA: Mi motivált abban, hogy transzplantáltként is folytasd a sportolást? Új sportágaidat mi alapján választottad ki?

QP: Az, hogy az egészségi állapotom rendbejövetele után folytatom a sportolást, számomra nem volt kérdés. Viszont a transzplantált sportról viszonylag későn, csak 4 évvel ezelőtt nyáron értesültem, teljesen véletlenül anya hallott egy rádióriportot a 2013-as Durban-i Világjátékokról. Ez számomra, ha nem is a profi, de a versenysport újrakezdésének lehetőségét jelentette, akkor ősszel már el is kezdtem járni az asztalitenisz edzésekre. Azért választottam ezt a sportot, mert a betegségem során nagyon sokat fogytam, a fizikumomból sokat veszítettem, amit akkori állapotomban nem is igazán tudtam visszaszerezni. Így mindenképpen egy technikai sportágat akartam választani, amit már hobbi szinten korábban is csináltam és nem volt teljesen idegen. Így váltam a Trappancs tagjává, ami viszont nemcsak a transzplantált sportot jelentette számomra. Része lettem egy olyan közösségnek, ahol hozzám hasonló korú, hasonlókat átélt fiatalok közé kerültem. Ez a társaság mára fontos baráti körömmé is vált, ami legalább olyan fontos, mint maga a sport. Ezen keresztül jutottam el a röplabdához is, amiről először úgy véltem, hogy nem fér bele az időmbe. Egy nagyon kedves trappancsos barátom egy kétnapos találkozón addig győzködött, amíg be nem adtam a derekam és mondtam, hogy majd csak megoldom valahogy. Szerencsére sikerült, így három éve már a röplabda is az életem részévé vált, amit egyáltalán nem bántam meg. Ma már legalább olyan fontos számomra ez a sport is, mint az asztalitenisz.

ZA: A legutóbbi Világjátékokon elért sikereidet, hogyan értékeled?

QP: Idén Malagában szervezték meg a Szervátültetettek Világjátékát, amin nemcsak asztaliteniszezőként, hanem röplabdásként is részt vettem. Sajnos az asztalitenisz egyéni versenyeiben nem a legkedvezőbb sorsolást kaptam, egy csoportba kerültem a leendő világbajnok görög és az előző vb-n ezüstérmet szerzett thai versenyzővel, így végül nem sikerült továbbjutni. Ennek ellenére nem lehetek elégedetlen magammal, főleg azután, hogy a következő nap párosban egy nagyon erős mezőnyben szereztünk bronzérmet Csuti Jánossal. A szoros versenyről sok mindent elmond, hogy a körmérkőzéses rendszerben úgy sikerült elcsípnünk a harmadik helyet, hogy a 6. helyezettől még kikaptunk, de az ezüstérmes párost sikerült megverni. Tehát egy olyan mezőny volt, ahol bármelyik páros állhatott volna a dobogón, mert akárki meg tudott volna verni akárkit. Szerencsére most mi jöttünk ki jól a végén, de remélem az elkövetkező két évben tudunk még fejlődni és akkor a következő Világjátékon egy még jobb helyezést is elérhetünk. Röplabdában egyértelműen az aranyéremért mentünk, amire nagyon is vágytunk azután, hogy két éve Argentínában csak a bronzérem jött össze. Sajnos ez idén sem lett másképp: az elődöntőben múltkor a hollandok, most pedig az argentinok állítottak meg minket. Így a helyezések elosztása ugyanaz lett, mint az előző Világjátékon, a hollandok megvédték a címüket, az argentinoknak egy ezüstéremmel, nekünk pedig egy bronzéremmel kellett beérnünk.

ZA: A jövőre vonatkozóan milyen céljaid, álmaid vannak, akár a sportban, akár az élet más területein?

QP: Ha elsőként a sportot vesszük, akkor a céljaim fókuszában mindenképpen a következő nemzetközi versenyek, a 2018-as szardíniai Európai Játékok és a 2019-es Newcastle-i Világjátékok vannak. Ezeken szeretnék a lehető legjobb eredményt elérni, asztaliteniszben a cél az első egyéni érem megszerzése a Világjátékokon és párosban a dobogó megismétlése.

Röplabdában szeretnék a csapat egyik alapemberévé válni, idén és két éve még csak kiegészítő szerephez jutottam. Ez egyéni cél és ehhez sokat kell még fejlődnöm. Csapatszinten természetesen az aranyérem a cél, ideje már visszavágnunk mind az argentinoknak, mind pedig a hollandoknak. Az élet egyéb területein ugyanolyan céljaim vannak, mint egy átlagos korombeli fiatalnak, hiszen én sem vagyok más. Szeretnék fejlődni és minél előrébb jutni a munkámban és a szakmámban, miközben a lehető legjobban kiélvezem az élet adta lehetőségeket. Hiszen csontvelő-transzplantáltként erre kaptam egy új esélyt, amivel – szó szerint és átvitt értelemben is – mindenképpen élnem kell.

Péter eredményei

2017. Szervátültetettek Világbajnoksága, Malaga

A bronzérmes röplabdacsapat tagja
Asztalitenisz – férfipáros: bronzérem (párja. Csuti János veseátültetett asztaliteniszező)

2016. Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnoksága, Vantaa

Asztalitenisz – egyéni: ötödik helyezés
Asztalitenisz – férfipáros: ötödik helyezés (párja: Csuti János veseátültetett asztaliteniszező)

2015. Szervátültetettek Világbajnoksága, Mar del Plata

A bronzérmes röplabdacsapat tagja

2015. British Transplant Games, Newcastle

Asztalitenisz – egyéni: aranyérem

2014. Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnoksága, Krakkó

Asztalitenisz – egyéni: bronzérem
Asztalitenisz – férfipáros: bronzérem (párja: Katona László veseátültetett asztaliteniszező)

Díjak, elismerések
Zugló legjobb sportolói között

Szerző (forrás): Zana Anita
2017. November 28. 19:18

Partnereink

Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.