Egy igazán sportos család - Interjú Laky Zsuzsival

13124550-603009749862207-862029523525329556-n.jpg

Laky Zsuzsi neve sokak számára csenghet ismerősen. Tizenöt évvel ezelőtt indult a Miss World Hungary szépségversenyen, amelyen a királynő első udvarhölgye lett. 2003-ban ő képviselhette hazánkat a Miss Európa versenyen, amelyet meg is nyert. 2010 őszén ment feleségül Dietz Gusztáv ju-jitsu-bajnokhoz. Két kislányuk született.

Zsuzsi ma boldog édesanya, és bár néha vállal kisebb szerepléseket, életében az első helyen a család áll. A sport és az egészséges életmód, pedig nagyon fontos szerepet tölt be valamennyiük mindennapjaiban.

Erről és még sok másról beszélgettünk vele. Interjú Laky Zsuzsival.

Zana Anita: A 2000-es évek elején, a szépségversenyen tűnt fel, majd 2003-ban Európa Szépe lett. Hogyan emlékszik ezekre a sikerekre?

Laky Zsuzsi: Egy sportrendezvényen léptünk fel a fitneszcsoportommal, ahol a rendezők jöttek oda hozzánk és kérdezték, meg hogy nincs-e kedvem elindulni a Zala Szépe versenyen. Nem volt igazából, de a többiek is annyira biztattak, hogy végül megpróbáltam. Utána lettem Európa Szépe és hát azzal együtt, hogy fantasztikus helyekre juthattam el így, igazából egy óriási trauma volt egyben, hiszen sokszor egészen furcsán, csúnyán fogalmazva nem odavalónak éreztem magam, és ha őszinte akarok lenni, legtöbbször egyáltalán nem tudtam mit kezdeni a hirtelen támadt ismertséggel.

ZA: Úgy gondolom egy szépségkirálynő, mindig szépségkirálynő marad. Hogyan tartja magát mostanság karban?

LZS: Remélem, hogy így van, igyekszem én is mindent megtenni, hogy ez a lehető legtovább kitartson. Odafigyelek a táplálkozásomra, a folyadékbevitelemre és a mozgásra egyaránt. A két gyerekem után azért nekem is változott az alakom. Mindig vékony, inas felépítésű voltam, de a két gyermekemmel ez is alakult. Érzésem szerint nőiesedtem és a férjem szerint is, akinek viszont nagyon tetszem, és nekem igazából ez pont elég!

ZA: Ma már két kislány anyukája. Hogyan tudja beiktatni a család életébe az egészséges életmódot?

LZS: Az egész családomra nagyon odafigyelek! Mit eszünk meg, mit iszunk és mennyit, főzök emellett, egyre több mindent és már a nagyobbik lányom okán is erre különösen odafigyelek! Ő kicsit érzékenyebb és észrevettük, hogy nála is erősen befolyásolja az egészségügyi állapotát. A személyi edzőnk is háznál van, hiszen egyben a férjem, aki engem is – szépen fogalmazva - egyfolytában noszogat és a gyermekeinkkel is idővel egyre inkábban akar foglalkozni. Most még a gyermekimet leginkább úszásra viszem és rengeteget szaladgálnak a levegőn, ezért is költöztünk ki Gödre a fővárosból, hogy ezt gond nélkül megtehessék. Később evezni kezdenek és futni. Utána jöhetnek a küzdősportok is természetesen!

ZA: Férje ju-jitsu bajnok, a mozgás szerepe, jelentősége nem kérdés a családban. Mit sportolnak a család tagjai?

LZS: Így van, gyakorlatilag mindenki sportol! Guszti annyira jó hatással volt ránk, hogy még az apukám is edzeni kezdett otthon. Sőt vegetáriánus lett, még a húsról is lebeszélte, pedig előtte negyven évig húsfeldolgozásból élt! Neki el lehet hinni amit, mond, nem csak ju jitsu-ban, két másik stílusban is világszintű eredményeket ért el és ezt ráadásul nagyon jól át tudja adni. Engem is edzett földharcra is, életem első grappling versenyén második lettem. Biztos vagyok benne, hogy lányink is megtanítja idővel mindenre, amit tud!

ZA: A mindennapokban mostanság mivel foglalkozik? Mi tölti ki hétköznapjait?

LZS: A két gyermekem teszi ki a hétköznapjaim nagy részét, persze mellette időnként én is vállalok munkákat, megjelenéseket. Ugyanakkor, mint azt mondottam volt ugye most költöztünk ki Gödre, így a maradék időmben már folyamatosan a ház körül serénykedek.

Szerző (forrás): Zana Anita
2017. June 19. 07:34

Partnereink

Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.