Édesanyaként vív Rióban – Paralimpiai kvótások 11. rész - Dani Gyöngyi

zana-211-01.jpg
Fotó: Kertész Bálint

A kerekesszékes vívónő már három paralimpián járt, négy évvel ezelőtt Londonban egyéni ezüstérmet is szerzett, ugyanúgy, ahogyan 2004-ben Athénban. Emellett csapatban is többszörös paralimpiai érmes. Idén Rióba már édesanyaként utazhat.

Gyöngyi életét, miután kerekesszékbe került, a sport határozza meg, éppen ezért igyekszik azért is tenni, hogy minél több mozgássérült ember kezdjen el sportolni. Történetét, elszántságát, ő maga meséli el. Következik paralimpiai kvótásokat bemutató sorozatunk 11. része Dani Gyöngyivel.

Zana Anita: Tizenhat éves korodban életed fordulatot vett: kerekesszékbe kerültél. Mi történt?

Dani Gyöngyi: Eltört a gerincem egy „baleset” következtében. Kamaszkori labilis lelkiállapotban, öngyilkos szándékkal leugrottam egy négyemeletes ház tetejéről. És ma már kerekesszékben élem mindennapjaimat, kiegyensúlyozottan.

ZA: Kerekesszékesként kezdtél el sportolni. Hogyan kezdődött, és miért pont a vívást választottad végül?

DGY: Több sportágat is kipróbáltam, erőemelésben még magyar bajnokságot is nyertem. Kosárlabdáztam is. A kosaras fiúktól nagyon sokat tanultam a kerekesszék használatáról is. A vívóedzésre először csak heti egyszer-kétszer jártam, aztán egy idő után egyre többször, és végül az UTE vívótermében ragadtam, amit egyáltalán nem bántam meg.

ZA: A vívásban az áttörést számodra a 2004-es paralimpia jelentette, ez volt az első világversenyed, és rögtön ezüstéremmel tértél haza Athénból. Hogyan emlékszel erre vissza? Milyen emlékeid vannak 2004-ről?

DGY: Az athéni paralimpia nagyon jó hangulatú volt. Arra emlékszem, hogy a döntő után nagyon csalódott voltam, akkor azt kudarcnak éltem meg. Ma már természetesen sikernek értékelem. Aztán 2012-ben a londoni paralimpián tudtam ismét egyéniben érmet nyerni, szintén egy ezüstöt. És a négy évvel ezelőtti ezüstnek már rögtön a döntő után tudtam örülni.

ZA: A MERI Sportnapnak te vagy az egyik megálmodója, eddig hét alkalommal rendezték meg. Mit kell tudni róla?

DGY: Egy időben az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben (OORI) dolgoztam és láttam, hogy nem tudják az intézetben éppen rehabilitációjukat töltő betegek, hogy mit sportolhatnak majd sérülten. Mészáros Edit barátnőmmel, aki az ORRI-ban ergoterapeuta, kezdtük el szervezni az első MERI Sportnapot. Fontos, hogy a mozgássérült emberek megismerjék a parasportokat, hogy később tudjanak választani közülük. Idén sajnos nem tudom megszervezni a MERI-t, de minden erőmmel azon vagyok, hogy 2017-ben ismét legyen ez a sportnap.

ZA: Két éve édesanya vagy. Mit jelent ez számodra?

DGY: Nagyon boldog vagyok, hogy egy kétéves kisfiú anyukája lehetek. Az életemben már ő áll az első helyen. A hétköznapokban amíg más anyukák a munkahelyükre mennek dolgozni, addig én az edzésre megyek, miután reggel beviszem a bölcsibe. Az edzőtáborok és a versenyek alkalmával kicsit nehezen viselem a hiányát, de a párom és a nagyszülők sokat segítenek. A kisfiam semmiben sem szenved hiányt addig, ameddig távol vagyok, én pedig nyugodtan vívhatok, hiszen tudom, hogy jó helyen van, vigyáznak rá.

ZA: A paralimpián a tőrversenyek és a párbajtőrversenyek során szurkolhatunk neked. Milyen eredményt szeretnél elérni Rióban?

DGY: Nehéz dolgunk lesz, mert nem lesz pihenőnapunk a versenyek között, ráadásul a párbajtőrversenyek lesznek előbb. Remélem minden versenynapon jó lábbal kelek fel, jól ébredek, és akkor a vívás is jól megy majd!

Szerző (forrás): Zana Anita
2016. August 12. 16:00

Partnereink

Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.