Cél az utánpótlás nevelése - Interjú Lakatos Csabával

img-20180116-133348.jpg

Homok volt a helyszíne annak a teremfoci tornának, amelyet a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Grassroots Igazgatósága rendezett idén januárban.

A hazaiak, vagyis a Bárczi Diáksport Egyesület (DSE) sportoló is remekül szerepeltek a focimustrán, hiszen mind a két csapatuk dobogós lett a tornán. Szereplésük kapcsán Lakatos Csaba edzővel beszélgettünk.

Zana Anita: Pár hete a Bárczi DSE csapata az év első speciális olimpikonoknak rendezett teremfoci tornáján remekül szerepelt. Mit kell tudni, a sportegyesületükről?

Lakatos Csaba: Bárczi DSK 1984-ben alakult az akkori úttörőcsapat jogutódjaként. Intézményünk pedagógusai alapították azzal a szándékkal, hogy az itt nevelkedő tanulók szabadidős és sporttevékenységeit koordinálják. Jelenleg százötven sportolónk van, ezeknek közel fele igazolt versenyző.

ZA: A foci mennyire népszerű az egyesületben? A többi sportág mennyivel marad el mögötte?

LCS: Legnépszerűbb sportágunk a labdarúgás és a kosárlabda. Emellett bowling, asztalitenisz, atlétika, erőemelés, hófutás, floorball sportágakban szoktunk rendszeresen versenyezni. Nagy öröm volt számunkra, hogy az MSOSZ által szervezett floorball-versenyek közül, a legelsőt mi rendezhettük tizenkét csapat részvételével.

ZA: A különböző versenyeken miként szerepelnek a Bárczi DSE sportolói?

LCS: Egyesületünk eredményességét számos megyei, regionális, országos és nemzetközi nagyszerű szereplés bizonyítja, amely több pilléren áll.

ZA: Milyen céljaik vannak a diáksport terén?

LCS: A legfontosabb a folyamatos utánpótlás nevelés. Sportolóink már óvodás koruktól lehetőséget kapnak az életkoruknak és lehetőségeiknek megfelelő mozgásformákra. Nagy segítség, hogy intézményünk maximálisan támogatja azokat a tevékenységeket, amelyek tanulóink habilitációját, rehabilitációját szolgálják. Nem utolsó sorban kiváló szakember gárda segíti a programokra, versenyekre történő felkészülést.

ZA: A Bárczi DSE sportolóival melyik viadalon találkozhatunk legközelebb? Hol lehet nekik szurkolni?

LCS: A következő megmérettetés az országos kosárlabda Hársfa kupa lesz Budapesten, amelyre már nagyon készülnek csapataink, bízva a minél sikeresebb szereplésben, több divízióban.

Szerző (forrás): Zana Anita
2018. February 9. 14:38

Partnereink

Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.