Az új egyénin csúcsot még az ötös vizsga sem übereli! – Interjú Korcsik Leventével

cagliari201801106.jpg

A magyar csapat a kezdetek óta részt vesz a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságán, méghozzá mindig kiváló eredményeket érnek el a válogatottunk tagjai, és ez idén az olaszországi kontinenstornán sem volt másként.

A mieink erejét az is mutatja, hogy csapatunk a kezdetek óta az élvonalban szerepel, a nemzetek összesített pontversenyében rendszerint az első helyen végez az Európa Bajnokságokon, de a top kettőben mindig ott vagyunk.

A Trappancs vesetranszplantált úszója, Korcsik Levente négy bronzérmet szerzett az idei világversenyen, motivációja pedig van még bőven. A tudatos fiatalembernek ugyanis a medencében és a jogi pályán is sok célja van, de a többit mesélje el ő maga.

Interjú Korcsik Leventével.

Zana Anita: Hogyan lettél úszóversenyző?

Korcsik Levente: Kifejezetten úszóversenyző 2016 nyarán lettem, de előtte egészen kiskorom óta úsztam. Már óvodában megtanultam úszni, szüleim amint lehetett vittek oktatásra. Utána inkább csak a hátam miatt jártam, mint kiegészítő sport, mivel már akkor is magas voltam a hátamnak szüksége volt az úszásra. A transzplantáció előtt körülbelül három évvel abbahagytam az úszást, mivel akkor éppen letettem a voksom a kosárlabda mellett és nem fért bele az, hogy még úszni is elmehessek. A sikeres veseátültetés után keresgéltem a szervátültetettek sportolási lehetőségeit, és így találtam rá a Trappancs Egyesületre, illetve a Magyar Szervátültetettek Szövetségére. Hódmezővásárhelyen élek, a Trappancsból Feszt Timi egyből összekötött a hódmezővásárhelyi (HSÚVC) edzőjével, Molnár Ernővel, aki azóta is foglalkozik velem, sőt, a versenyekre is elkísér.

ZA: Ez egy elég monoton sportág. Sokaknak unalmasnak tűnhet. Te mégis mit szeretsz benne?

KL: Nekem soha nem volt unalmas az úszás, se a transzplantáció előtt, se utána. Mivel egyesületben úszok, ezért az edzések baráti hangulatúak, sokat poénkodunk. Amit imádok benne az az, hogy mindig lehet fejlődni, mindig lehet gyorsulni, mindig lehet szebben úszni és mindig lehet új célokat találni. És amikor új egyéni csúcsot úszok, azt az érzést még egy ötös vizsga sem übereli.

ZA: Már sok éve versenyzel a transzplantáltak között úszóként. Mit jelent ez neked?

KL: Elsősorban élményeket, másodsorban tapasztalatot. Amikor elmentem az első transzplantáltaknak szervezett versenyre, akkor még idegen volt mindenki, az egész közeg. Azóta már mindenkit ismerek és mindig örömmel megyek versenyezni. Számomra talán a legfontosabb az, hogy minden téren van a világ élvonalába tartozó versenyzőnk, akik ellen kihívás versenyezni és ez nekem plusz motivációt jelent.

ZA: Vesetranszplantációd hogyan változtatta meg az életedet?

KL: Alapjaiban változtatta meg. Hamar fel kellett nőjek, hatalmas felelősség transzplantáltnak lenni. Azzal, ahogy élsz, úgy mutatod meg a sorstársaknak, hogy van remény és kiút. Tulajdonképpen annak az Ismeretlen Donornak köszönhetően élek, aki halálában is segített másokon, és rajtam is. Megmentett engem. Ez finoman szólva sem egy 15 éves gyerek fejéhez van mérve. A gondolkodásom és világról, mint kerek egészről alkotott képem változott meg ezzel.

ZA: A nemrég véget ért Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságól négy bronzéremmel jöttél haza. Hogyan értékeled ezeket az eredményeket?

KL: Hatalmas élmény és hatalmas siker. Nagyon nehéz volt a szezon. A tavalyi Szervátültetettek Világjátéka után teljesen más volt a mentalitásom, nem éreztem azt az eltökéltséget, amit a világjáték előtt éreztem. Már tudják a vetélytársak, hogy ki vagyok és hogy hogyan úszok, milyen időket és hogy gyorsan javulnak az eredményeim. Kicsit megrettentem a feladattól. Az úszás nem kicsit szellemi sport, fejben nagyon ott kell lenni minden edzésen. Én minden héten átértékeltem, hogy mi a feladatom és miért úszok. Ennek a gyümölcse talán az Európa Bajnokság előtti hetekben jelentkezett. Nem elég, hogy tulajdonképpen a vizsgaidőszak kellős közepén voltam, de az Európa Bajnokság előtt 3 héttel egy hetet kihagytam betegség miatt, valamint többször edzeni se tudtunk a helyi versenyek miatt. Mégis ott álltam a dobogón négyszer is és úsztam két egyéni csúcsot.

ZA: Jogi egyetemre jársz. Milyen terveid vannak a sportban és a civil életben?

KL: Jövőre Szervátültetettek Világjátéka, ráadásul Angliában. Az angolokról tudni kell, hogy évek óta a legtöbb érmet ők hozzák el a világversenyekről és úszásban is kiemelkedően szerepelnek. Hatalmas motiváció így készülni, de többet nem árulhatok el, egy teljesen más szisztéma szerint készülünk a következő egy évben, szerencsére nem a vizsgaidőszakban lesz a verseny és Hódmezővásárhelyen minden adott, hogy ismét dobogóra álljak a világbajnokságon. Ehhez persze előbb még bizonyítanom kell a Magyar Szervátültetettek Szövetségének kvalifikációs versenyein is, de nagyon remélem, hogy jövőre is bekerülök abba a nemzeti válogatottba, amelyik a Szervátültetettek Világjátékán képviselheti hazánkat.

Jelenleg a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészségen vagyok szakmai gyakorlaton, imádom. Érdekes év elé nézek, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog kisülni jövőre ebből.

Szerző (forrás): Zana Anita
2018. July 16. 12:33

Partnereink

Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.