Az olaszolok úgy gondolták, hogy olaszul mindenki beszél – Interjú a magyar transzplantált sportolók válogatottjának tolmácsával

gallus-nora-vegleges-kep-.jpg

A magyar válogatott idén 44 szervátültetett sportolóból állt a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságon, velük 16 kísérő utazott Szardínia szigetére. A sportolóinkat tehát „láthatatlan” háttéremberek is segítették. Köztük volt Gallus Nóra is, aki tolmácsolt a magyar csapatnak Olaszországban az EB ideje alatt.

A segítségére nagy szüksége volt a magyar delegációnak, hiszen az olaszok úgy gondolták, hogy olaszul mindenki beszél, és rengeteg helyen az angolul feltett kérdésekre is olaszul válaszoltak. Nóri mindenhol ott volt, mindent megoldott, a magyar csapat derűs, kedves és mosolygós tolmácsát a többi nemzet is nagyon irigyelte.

Most következzék az ő nem hétköznapi története.

Zana Anita: Édesanyád vesetranszplantált, aki ráadásul sorstársaiért is sokat dolgozik. Ennek tükrében hogyan látod a transzplantált emberek, sportolók helyzetét?

Gallus Nóra: Valóban, édesanyám immáron 17 éve vesetranszplantált és mentálhigiénés szakemberként, családterapeutaként aktívan részt vesz a szövetség munkájában. Ahol és amikor csak tud, autentikus támogatást nyújt sorstársai számára. Sokan nem mondanák meg róla, hogy a szervátültetésen kívül mennyi számos egészségi problémával nézett szembe és küzdött meg, ez a fajta bátor, pozitív, küzdő szellem határozta meg az egész életét és közvetített felénk, a családja számára is. Ugyanezt a hozzáállást látom a transzplantált sportolók esetében is, akik igazán megtapasztalták, milyen küzdeni, nagy bennük az életigenlés, a jelen élvezete. Ez példaértékű és sajnálatosnak tartom, hogy küzdelmeik, sikereik nem kapnak elég hangsúlyt a különböző médiaplatformokon.

ZA: Hogyan kerültél kapcsolatba a Magyar Szervátültetettek Szövetségével?

GN: Természetesen anyukám által, két évvel ezelőtt, amikor adódott a lehetőség, hogy az idén, Szardínián tartott Európa Bajnokságon előkészületein tolmácsként részt vehessek a szövetség elnöke, Berente Judit oldalán. Két alkalommal is végig néztük a sporthelyszíneket, megismertük a szervezőket és az EB-vel kapcsolatos körülményeket.

ZA: A nemrég véget ért Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságán tolmácsként vettél részt. Mit jelentett számodra ez a munka?

GN: Igazi kihívásként és nagy-nagy megtiszteltetésként tekintettem a munkára, aminek minden pillanatát élveztem! Büszkeséggel töltött el, hogy magam is képviselhettem és segíthettem a magyar csapatot a nyelvi problémák leküzdésében vagy a kommunikáció hatékonyabbá tételében. Amint említettem, tekintve az elmúlt két év kiutazásait, már ismerős terepre tértem vissza, ami úgy gondolom, olykor talán helyzeti előnyt is nyújtott számunkra. A bajnokság ideje alatt igyekeztem ott lenni mindegyik sporthelyszínen és ha kellett, interakcióba lépni az olasz szervezőkkel, bírókkal, önkéntesekkel. Munkámmal mindvégig azon voltam, hogy magam is kivívjam a magyar csapat pozitív megítélését.

ZA: Azt lehetett hallani az EB kapcsán, hogy a verseny szervezői sok esteben az angolul feletett kérdésre olaszul válaszoltak. Mi volt a legnehezebb feladatod tolmácsként?

GN: Ez valóban nem meglepő jelenség az olaszoknál! Elszomorító tapasztalat volt, hogy akár még az Egyesült Államokat is megjárt főorvosok sem szívesen beszélnek angolul. Úgy gondolom, hogy a mai napig is az olasz közoktatás egyik fekete foltja az angol nyelvtanítás. És hogy mi volt a legnehezebb feladat tolmácsként? Erre két dolgot szoktam mondani: az olasz és a magyar mentalitásból eredő különbségek kezelése, szervezésben, hozzáállásban, akár morális kérdésekben is eltérő érdekegyeztetés. A másik nehézség pedig amikor olyanban kell közvetítenem, amivel én magam nem értek egyet, ami nem felel meg az értékrendemnek. Az ilyen szituációk komoly lelkiismereti kérdéseket vetnek és vetettek fel bennem.

ZA: Az olasz nyelv és olasz kultúra miként lett az életed része?

GN: Gyerekkoromban sokat jártunk ki Olaszországba, kiköltözést terveztünk, általános iskolába is beírattak a szüleim, de aztán végül nem kaptuk meg a vízumot. Majd kéttannyelvű magyar-olasz gimnáziumba jártam, elvégeztem egy idegenvezetői képzést, aztán végül olasz szakos tanári diplomát szereztem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkarán. Tanulmányaim során is sokszor voltam Itáliában diákcsere program keretében, a családdal, ösztöndíjjal vagy nyári munkákkal, éltem is kint hosszabb-rövidebb ideig. Az olasz a szívem másik fele!

ZA: Visszatérve a kontinensbajnokságra milyen volt ott lenni a magyar csapat egyik háttéremberként ezen a nagyszabású eseményen?

GN: Fantasztikus érzés! Háttéremberként is együtt dobogott a szívem a magyar csapat tagjaival mind a nyitógálán gyönyörű egyenruhában felvonulva, mind pedig egy-egy kudarcnál vagy győzelemnél! Csodálatos dolog volt betekintést nyerni a kulisszák mögé, látni edzéseket, verejtékeket, örömkönnyeket. Felemelő volt Magyarországot, mint a bajnokság második legsikeresebb nemzetét képviselni!

Nóra édesanyjával készült korábbi interjúnk itt olvasható.

Szerző (forrás): Zana Anita
2018. July 16. 16:18

Partnereink

Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.