A Bali-Mazács páros Világkupát nyert Japánban – Interjú Varga-Réfi Eszterrel

dobogo-aerobik.jpg

Fantasztikus eredményekkel zárták a magyar aerobikosok a tokiói Suzuki Világkupát, ugyanis több éremmel is gazdagodtak, a felnőttek versenyében egy arany-, két ezüst-, az utánpótlás korosztályban pedig egy arany- és három ezüstérem született - adta hírül a Magyar Torna Szövetség sajtóosztálya.

A felnőtteknél Bali Dániel férfi egyéniben javítani tudott a selejtezőben elért pontszámán, amellyel a japán világbajnokot utolérve holtverseny alakult ki, mindketten 22.550 pontot gyűjtöttek, azonban a japán aerobikos kiviteli pontszáma magasabb volt, így Balinak jutott az ezüstérem. Vegyespárosban Mazács Fannival szintén javítottak, bemutatójukat 21.550 ponttal értékelte a zsűri, amellyel méltán vehették át az aranyérmet. Trióban Bali Dániel, Farkas Balázs és Mazács Fanni a második pozícióban zárt.

Az utánpótlás korosztály összesen négy érmet szerzett, ebből a 15-17 éves juniorok nyakába két ezüstérem került, az egyiket női egyéniben Ruzicska Vanesszának sikerült begyűjtenie, a másikat pedig Ruzicska Vanessza, Ákoshegyi Dóra és Simon Zsófia triója zsebelte be. A 12-14 éves korosztály versenyében a magyar trió 19.150 ponttal állhatott a dobogó tetejére, a hármast Fejér Fruzsina, Fényes Gréta és Görgényi Ilona alkotta. Női egyéniben Görgényi Ilona ezüstérmes lett 19.350 ponttal.

A verseny után Varga-Réfi Esztert a pécsi PSM Zrt edzőjét, aki egyben a felnőtt válogatott trénere is.

Zana Anita: Kell tudni Bali Dánielről és Mazács Fanniról?

Varga-Réfi Eszter: Mind a ketten a tanítványaim, vagyis pécsi versenyzők. Mind a ketten fényes érmek tulajdonosai Világjátékokról, Európa-bajnokságokról és Világbajnokságokról, egyéniben, vegyespárosban és trióban is versenyeznek.

ZA: A Suzuki Világkupán megszerzett aranyérmüket miként értékeli?

VRE: A japán versenynek nagy hagyományai vannak, az idei már a huszonkilencedik volt a sorban. Remek körülmények voltak a versenyen. Emellett nagyon erős mezőny gyűlt össze, ez még inkább értékesebbé teszi a győzelmüket. Azt is el kell mondanom, hogy versenyzőim kisebb sérüléssel bajlódnak, ezért könnyített gyakorlatokat mutattak be.

ZA: Mi lesz a következő verseny. Ott Milyen eredményekre számít?

VRE: Júniusban világbajnokság lesz Portugáliában. Bízom a jó eredményekben, de világkupákon elért sikerekből nem lehet kiindulni, a vb az egy teljesen más verseny, mindenki arra készül, ott mindenki a legjobbját akarja nyújtani majd, így a mi versenyzőink is.

ZA: A világbajnokságig mi vár a versenyzőkre?

VRE: Most már csak az elemek és gyakorlatok csiszolgatása, tökéletesítése van hátra. A válogatott tagjai a hétvégén egy budapesti összetartáson vesznek majd részt.

Szerző (forrás): Zana Anita
2018. April 27. 12:29

Partnereink

Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.